Kapcsolat

 


"Vasút-tisztasági" Közmunkaprogram


2006. áprilisában indult először és fél éven át tartott a "Vasút-tisztasági" közmunkaprogram, mely során 90 fő foglalkoztatása valósulhatott meg. A Magyar Államvasutak Zrt. tulajdonában és kezelése alatt álló területeken dolgoztunk 2007. évben is Társaságunk végezte a "Vasút-tisztasági" közmunkaprogram megvalósítását, és átlagosan 70 fő foglalkoztatását vállalta. A foglalkoztatottak többsége tartós munkanélküli vagy szociális segélyből élők közül került ki. Mindannyian megtapasztalták már a munkanélküliséggel járó gondokat, a nélkülözést. Ha nem is teljes egészében oldódtak meg problémáik, mégis nagy lehetőséget jelentett számukra a "Vasút-tisztasági" közmunkaprogram. Előnyére vált a program a dolgozni akarók számára, mert javult alkalmazkodó képességük, rendszeresség lett azzal az életükben, hogy naponta munkába kell járni, értéket teremtettek azzal, hogy széppé tették az állomásokat, és a szelvényekben megkönnyítették a szerelvények közlekedését. Néhányan ismét beültek az iskolapadba, ahol rendszeresen tanulniuk kellett, 11 fő OKJ-s motorfűrész kezelői bizonyítványt kapott.


Elvégzett munkák:

  • a vasúti pályák és környékük gyom-, parlagfű és hulladék-mentesítése,
  • a gyalogjárók környékének megtisztításával, és a vasúti kereszteződésekben a láthatóság javításával a balesetveszély csökkentése.

A program költségvetése a következőképpen alakult:

2007. évben a Közmunkatanács a 6 hónapra 45.887.444 Ft támogatást adott, amelynek legalább 80%-át a foglalkoztatottak bérére és járulékaira kellett fordítani. Az önerő 75 %-át Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, 25 %-át Mohács Város Önkormányzata biztosította összesen 5.040.-eFt értékben.


Idegenforgalmi közmunkaprogram


2008. májusában indult a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsa és a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által támogatott 2008/7 sz. "Idegenforgalmi" közmunkaprogram, abból a célból, hogy Európa Kulturális Fővárosa rendezvényeire való felkészüléshez, - a város közúti, vasúti és önkormányzati területeinek, parkjainak átfogó rendbetételével - hozzájáruljon. Társaságunk átlagosan 80 fő foglalkoztatását vállalta 6 hónapon keresztül. A programban a regisztrált álláskeresők, és köztük aktív korú rendszeres szociális segélyben részesülők juthattak átmeneti munkához.


Elvégzett munkák:

"Vasút-tisztaság" keretében elvégzett kaszálási, bokorvágási munkálatok mennyisége hat hónap alatt 1.302.560 m2. Pécs belváros területén mintegy 125.900 m2 nagyságú terület rendszeres karbantartását végeztük. A város egyes területeinek köztisztasági feladatait a Kft. dolgozóival együttműködve a hulladék-gyűjtés gyakoriságának növelésével végeztük 25.300 m2-en. Zúzalékos területek karbantartását 40.000 m2-en végeztük a program során két alkalommal. Főbb utak, forgalmasabb utcák szegélyezését, szegélyanyag elszállítását végeztük az utak állapotának megfelelően. Belváros területén, valamint a Budai városrészben található egyes játszóterek környezetének rendbetételét 6.000 m2-en végeztük hat hónap alatt három alkalommal. A város főbb bekötőútjain található illegális hulladéklerakók megszüntetését kb. 98 m3 hulladék került elszállításra. A program 83 fős átlaglétszámmal teljesítette a pályázatban vállaltakat.

Ezen kívül társaságunk lebonyolítóként részt vett kettő, az Szociális és Munkaügyi Minisztérium Közmunkatanácsa által kiírt, a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás által pályázott közmunkaprogramban, valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által az illegális hulladéklerakók felszámolására kiírt, a Környezetünkért Közalapítvány által elnyert pályázatban.

Megvalósításhoz szükséges teljes összeg: 68.089.600 Ft,-
SZMM Közmunka Tanács támogatása: 61.340.300 Ft,-
PMJV Önkormányzatától igényelt támogatás összege: 6.249.600 Ft,-